Sült banán

A kertben éjszaka, a locsolófejek körbeforognak. Kezemben üvegtányér, rajta sült banán. Megfogom az elsőt, a fák mögötti sötétségbe fúrom a szemem. Ott kell lennie. Széles, gazos, üres a szomszéd telek. Reggel erre jönnek a szomszédok kutyát sétáltatni. Vajon mit gondolnak majd, mi ez? Halványan elvigyorodom, fogom az első sült banánt, és messzire hajítom. Majd a másodikat, harmadikat.  Megvan a svungja, mint valami rakétának.
Ma este családi összeborulás volt, mert már körülbelül egy hónapja csak mosni jártunk haza. Ilyen ez a nyár. Grilleztünk, összevesztünk, kibékültünk, és a csirkemell a cukkini meg hagyma után húgom legnagyobb rosszallására három banándarabot dobtam anya dédelgetett kerámiabevonatú serpenyőjébe. Te jó ég, mit csinálsz. Most miért, ilyet szoktak.
A harc igazából már régebben kezdődött, a gáztűzhely előtt állásért. Mindketten szeretjük a sercegő húst figyelni, az illatok közt fel-le rohangálni, fontoskodni. Csak növelte a feszültséget, hogy ketten is elfértünk. Eddig dúlt-fúlt, most diadalmas arccal figyelte, ahogy már megint valami hülyeséget csinálok. Ez egyszerűen undorító. A hagyma pedig igenis édes tőle. Teljesen banáníze lett.
Vacsoránál ülünk, és azt játsszuk, hogy fél perces a rövidtávú memóriánk. Anyának fontos a hangulat,  ragaszkodik a gyertyafényhez, majd feltesz valami zenét. Mi ez a kellemes zene? Mintha a Bíbor Liliom étteremben lennénk -állapítjuk meg rendszeres időközönként. Visszatérő téma a sült banán is. Na mikor eszed meg? Időközben valahogy elmegy tőle a kedvem, de váltig ajánlgatják, hogy elteszik reggelre, hiszen ez a kedvenc fogásom. Vacsora után Vera sokatmondóan néz a tányéron árválkodó banánok felé. Ragacsosak, furák és barnák. Biztatóan rámosolygok. Kérsz?

Este üres a konyha, üres a szomszéd telek. Fogom az üvegtányért, kivonulok a teraszra, megérik bennem az elhatározás.  Holnap: gyanakvó tekintetek. Jé, hová tűntek a banánok? Hát megettem őket. Tényleg nagyon finom volt. Legközelebb majd jobban át kell sütni.

A bazilika a Sas utcából

Két dologra nem emlékszem: 

• hogy milyen színű nadrág volt rajtad 
• hogy hogy hívták Jan barátnőjét

Életjel

Elveszni a fehér térben, fürödni a netes szélben, lógatni a fejet, lábat, Helmut Newton meg még várhat. A közegben feloldódni, ezer átkot szerteszórni, végtelenül jónak lenni, semmit nem komolyan venni.

Egyetemes kandiscukor-érzés

Mindent átfog, mégsem jelent semmit. Nagy dolgokon nem változtat. (Nem boldogság, de valami hasonló.) A nap kisüt és szabadságíze van mindennek. Szól a Minor Swing, köszi, jól vagyok. Olyan pergős, szemcsés, édes, szúrós, mint a kandiscukor kristálya. Sötét, de áttetsző,mint a barlangok vize, alá lehet merülni, és felbukkanni belőle, álmos, szirupos, szívdobogós közeg. Élmény és pillanat, az élet csupán kandiscukor. És rongálja a fogakat is.

 

(nem sokat aludtam)

Hogy kicsoda Alo? Hogy nem ismeritek?

Hivatkozom.

Előadás

Előirat: Tudom, hogy már mindenki ismeri, és halálosan unja, de most szabadott hivatalosan publikálni. nehogy a pályázatírók azt gondolják, hogy saját magamtól loptam 

Előirat 2: (igen a "gondolják" a "hisz" T/3. személyű, feltételes módjának elkerülése végett)

Felveszik a selyemharisnyákat és a sminket is eligazítják. Kihúzott szemükben megtalálható minden. A későn-fekvés, a kitántorgás a folyosóra, az automatás kávé íze, a pénz, az emberek.
A napok drótra akasztott fátyolszalagok, egyre sűrűsödnek, nehezebb rajtuk átlátni. Régebben jó volt fogdosni őket, nézni, ahogy lebegtek a széltől. Régebben.
Ruhaigazgatás. A rendtől jobb lesz minden, biztonságos. Kilóg az ing a mellény alól, betűrni. Szétkent rúzs, letörölni, új szájat rajzolni ,az eredetinél is ívesebbet. Olyat, amire azt lehet mondani, ajak.
Enélkül nem is lehet igazi mosolyt produkálni.
Lázas szövegismétlés, rutinos mozdulatok. Mindenfelé jelmezek röpködnek. Lassan beborítják a teret, halmokká, majd hegyekké nőnek. Mintha el akarnák foglalni az egész szobát, hogy aztán viselőik is kint ragadjanak, jelmezek nélkül.
Az a fiú is folyton útban van. Valakinek a gyereke, csak miért pont középen mereszti a szemeit. Még öt perc.
A gyerek izgatottan tekintget körül. Hatalmas fekete szemei elnyelik a legkisebb részletet is.
Tükrök villognak, mindenki egyszerre beszél. Tényleg, kinek a gyereke lehet?
A fiú szemfestékkel rajzol a tenyerére. Felnéz, majd belekeni a pólójába.
És kérdez.
- Ti miért öltöztök be más embereknek, mint akik igazából vagytok?
Gyorsul a kapkodás, meglebbennek a fátyolszalagok.
Aztán hangosabban.
- Ti miért öltöztök be más embereknek, mint akik igazából vagytok?
- Azért, kicsikém, mert ez egy színház. - válaszolja valaki.
De hangja máris elolvad a zajban, mert mindenki a saját szövegét mormolja, mint valami imát.
- Színház? A színházban becsapják az embereket?
- Az emberek ide nem azért jönnek, hogy azt lássák, akik igazából vagyunk. -nevet valaki más, aki megkedvelte a fiúcskát.
A gyerek a pólóra kent fekete foltokat követi az ujjával. Összeköti, majd kerülgeti őket, útvesztőt játszik. De néha felnéz, jelezve, hogy figyel.
- Sőt, azért fizetnek nekünk, hogy beöltözve mások legyünk, mint igazából  . Hogy eljátsszunk nekik egy történetet. Hogy szórakoztassuk őket.- szólt bele a harmadik.
Helyeselnek. A gyerek elgondolkozik.
- És el kell játszanotok a történetet, akkor is, ha nem igaz?
Zavartan néznek össze. Még három perc.
- Persze, hogy el kell. - Ezért kapunk tapsot. Ebből élünk. Minél ügyesebben játsszuk el, annál jobban örülnek.
-Tudod közben el kell hinniük, hogy ez a valóság.
A kisfiú méltatlankodni kezd.
- Szóval mégis becsapjátok őket!
Az első színész csitítólag megsimogatja a fejét. - Valahol mélyen ők is tudják, hogy ez nem igaz. Tudnak róla.
- De akkor miért hisznek nektek?
Enyhe huzat söpör végig a szobán. Kint világítani kezdenek a reflektorok, az éles fénytől keményebbnek látszanak a tárgyak. Az öltöző elcsendesedik.
- Azért, mert el akarják felejteni a valóságot.- mondja valaki a sarokban.- mert nem akarnak szembenézni vele.
A gyerek a hang irányába fordul. Összébb húzza a pulcsit magán.
- És miért félnek a valóságtól? A valóság jó. Én szeretem a valóságot. - Csend.
Nektek is jót tenne - méri végig az embereket
De azért elmosolyodik.- Milyen jó is lenne, ha levennétek azt a sok jelmezt, és letörölnétek a sminket is. Nem kéne szöveget tanulni, hanem mindig kimondhatnátok, ami épp eszetekbe jut. Az embereknek meg elmagyarázhatnátok, hogy a valóság nem is olyan rossz.
Csend.
A szél forgatja a fátyolszalagokat, zaklatott tekintetek.
- Megmondhatnátok, hogy ők sokkal izgalmasabbak, mint bárki más, akit el szoktak játszani. - sötét, fekete szeme lázasan csillog.
-Hogy a férfiak kedvesebbek, ha nem akarnak ideálisak lenni, és fuldokolni a csokornyakkendőtől. A nők sokkal szebbek smink nélkül, mikor igazán mosolyognak. A gyerekek tehetnének fel kérdéseket. Többé senki sem félne a valóságtól. Az emberek igazából ismerhetnék egymást. Tudnák, hogy nem tökéletesek, de megérné, mert igazából ők ,  önmaguk lehetnének.
Reménykedve kérdezi - Ugye jó lenne?
A kérdés a levegőben függ, nem lehet figyelmen kívül hagyni.
A színészek végigdörzsölik a borostát az állukon. A színésznők a szájukkal babrálnak, nem törődve a rúzs állapotával. Álmodozó tekintetek.
Kezdünk!-hangzik a folyosóról.
A csend és a gyerek könyörgő tekintete ránehezedik az öltözőre.
Valaki rekedten megszólal.
- Tudod, ez nem ilyen egyszerű.
A mozdulatlanság megtörik. Halk készülődés, megzizzennek a fátyolszalagok. Kezdődik az előadás.

Pajor Tamás

"Rendszert csinálsz az idegeimből."
" Betöröm én a szíved jegét
De valakinek másnak kaptam meg a jegyét
Lemondok a lemondásról, nem vagyok én elnök
Én egy becsületes srác vagyok
Aki most begyorsult és fellök
Adj gázt, hogy hátra dôljek
És vért az éhezôknek
Adj gázt, hogy hátra dôljek
És vért az éhezôknek"

Sorozatfüggés

Az emberek azt mondják nem tudnak elfutni a problémáik elől. Hát ők nem futottak elég gyorsan.
-Alo

Mindenki szép, akinek csillag van a szemében

Titkos, csilingelő zajjal érnek földet a vízcseppek. Szívdobogás, sötétség. Érzések a tárgyakban, a törülköző anyaga. Egy nyári hajnal a városban, betonillat. Sok minden, amit nem kell megérteni. A film első perce. Várakozással töltött idő. Lefekvés este, ahogy a párnahuzat érinti az arcot. Játék. A kürtőskalácsot tépni, a cukormorzsák, amik az ujjaidon maradnak, és a forró párás tészta. A tenger, ahogy szoknyaként szétterül körülötted. A kerti locsoló szivárványt vet, a feldobott érme megvillan a levegőben. A kivilágított színpad. Fényesre kopott macskakövek. Elmorzsolt tujalevél illata. Mennydörgés, zivatartól göndörödő haj. Egy szilánk a kék egünkből. Ezt adja neked.
Egy csésze napfényt önt rád, hogy jobb legyen, hogy ne legyél olyan szomorú. Bár nem sok. Csak látni akarja, hogy felnézel, hogy elfogadod, hogy megbékélsz. Hogy csillag költözik a szemedbe.

Yann Tiersen

A villanykapcsoló

Ha már a villanykapcsolókról írok, kezdésnek megemlítenék egy,az én életemben fontos példányt. Hogy lehet fontos egy villanykapcsoló? Hát úgy, hogy meghatározza egy gyerek fogalmait általánosságban a villanykapcsolókról. Ez hatalmas felelősség, hiszen összes többi társát képviseli szerte a világon. És nem csak azokat, amelyek jelenleg léteznek, nem. A villanykapcsolók összes dicső nemzedékét, és minden jövendőbeli, egyre kifinomultabb utódot is, amelyekre már szinte csak metaforaként használják a villanykapcsoló kifejezést, mert szerepkörük jóval túlmutat egy villanykapcsolóén.
Tehát az első villanykapcsolót, amely mély nyomot hagyott bennem gyerekként, koszos, fehèr műanyag keretezte. Úgy érzem, el kell neveznem, méghozzá azért, hogy a köztünk levő, barátságos viszonyt kifejezzem. Sándornak hívták. Nem az a fajta volt, akit lesanyizhatna az ember. Poros és rozoga volt, bár ennek ellenére tekintélyes. Emberévekben ötven  körül járhatott.
És hogy miért vonzódtam én ehhez a dohos agglegényhez, aki ócskaságában is valami megkopott dicsőséget hordozott? Hát azért, mert középen csodás, aranyló színű plüssanyag töltötte ki. Tökéletes négyszög alakú. Ahogy az ember az ujját fokról-fokra húzta a plüssön, a szobát árnyalatonként boríthatta fénybe vagy sötétségbe, kedve szerint, mint valami  isten. Mert valóban, különleges hatalommal rendelkezik az, aki egy villanykapcsolót bír. Dönthet világ és a vakság, valami és semmi, létezés és megszűnés között.
Csak sajnos amíg az ember kiskorú, és főleg ötéves, addig nem élhet korlátlanul ezzel a hatalmával, nem kapcsolgathatja napi ötvenszer fel-le a villanyt. Ezért tehát gondolkodóba esik, mert mégsem akaródzik letennie a fény felett való uralmáról, és akkor zseniális ötlete támad. Amikor pedig szülei hónapok múltán felteszik a várva- várt kérdést: Mit szeretnél karácsonyra? Csillogó szemmel válaszolja, hogy -  természetesen - játék-villanykapcsolót.

Idézet egy ismeretlentől (Fédra nevű)

Ha hetvenkét órát ébren töltesz, az olyan, mintha legálisan beszívnál.

Postások

A harisnya kicsit felgyűrődött a bokánál és vádli környékén. A szemöldök és az arccsont íve örökös fáradtságot tükröznek. Nevetőráncai sincsenek. Manapság már nincs min nevetnie az embernek.
Fakó szempillák, fakó kosztüm, fakó érzések tartoznak ehhez a fakó archoz. És éppen ma ötvennyolc éves. Az ilyenkor kötelező , "hogy repül az idő", "nahát, megöregedtem"
illetve "még csak most volt hogy" típusú gondolatokhoz ma egyáltalán nincs kedve, inkább kibámul az ablakon. Rágja a körmét. Ötvennyolc éve rágja, nem igaz, lendülettel, széttárt tenyérrel csap az asztallapra.
A poharak megremegnek a polcon. A becsukott szekrényajtóra sandít, veszi a kabátját, köszön a szomszédnak és csapódik az ajtó. Majd újra kinyílik, mivel a postát elfelejtette. Nem csak a sajátját nézi meg, hanem a többit is, ezek a postások, ki tudja, hova tüntetik el a leveleket. Sorban felnyitogatja a szomszéd postaládák fémszárnyát, majd csalódottan elengedi. Színes hirdetések szállingóznak a rekeszekből. Ma sem írt a lánya. Vagy lehet, hogy írt, de ki tudja, mire a városból ide keveredik az a levél. Bár, az is lehet, hogy csomag. Igen, egy súlyos doboz, tele fényképekkel, meg apró tárgyakkal. Gyerekrajzokkal például, meg ákombákom betűkkel. Körülnéz még egyszer, hátha a csomag valahol elrejtőzött. De nem. Micsoda megbízhatatlan népségek ezek. Ezek a postások.

Ma repülő matracokat rajzoltunk

A tücsök tücsög?

A szavaknak nagyobb jelentőségük van nagybetűvel.

The grunge is dead.

Bementem a konyhába és ott volt egy óriás, kék csíkos pulcsiban.-KissDé

Érdekes. Néha az az érzésem, mintha szerelmes lennék a Marciba.-Érdekes

Komoly filozófiai elmélkedésbe bocsátkozott, majd kinézett a fal mögül és elrohant fogócskázni. - új barátnőm, a 6 éves Eszter

Azt szeretném, ha valaki belefojtana egy selyempárnába.-az OKTV napja, este

Dani az elöltöltős mosógép hipnózisa alatt áll. Eszébe sem jut nyomkodni a gombokat, ha megy a gép, csak nézi. Körbe-körbe-unokaöccs

Márk most már három éves és tanul festeni. Folyton ki akarja venni a palettából a gombokat, frusztrálja, hogy annyit kell simogatni. Az ő megoldása egyszerű: a festékgombot bele a vízbe, majd rátoccsantani a papírra. - unokaöccs

Az érzelmek csak úgy vonulnak át rajtam, mint a gyorsított felvétel.

Ma repülő matracokat rajzoltunk.-repülő malacok

Akkor egy kicsit lezuhanyoznád a fejemről a tequilát?

Amikor egyik nagy ámbráscet bajban van, a többiek köréje gyűlnek és fenntartják, nehogy megfulladjon.-ámbráscet

Becsukom a szememet és a bőrömmé válok.

Hát nem lehet az ember mindig emelkedett hangulatban. Azért nem, mert fel kell dolgozni, hogy az emelkedett célokért képtelenek vagyunk mozdulni és tenni- és hogy a fantáziavilágunk színezgetése semmi kapcsolatban sincs a Nagy Céllal.

Kicsit reménykedem, hogy a későbbi énem majd megért és próbálok imponálni neki.

Kérjek meg 40 embert, hogy hét év múlva mondja azt, hogy zöldtetejű  IKEÁs doboz?-az időkapszulákról mindig megfeledkeznek.

Inkoherens egotrip- ezt a kifejezést zsákmányoltam nemrég az internetről.

A kötelességek, mint egy szerep, a fogason lógnak.

Kis szentimentális

Elmondjuk, mi volt a legfontosabb. Néhány dolog, ami eszünkbe jut most, ami később fémjelezi az emlékezetünkben ezt az évet. Persze, nem vagyunk őszinték, miért is mondanánk ki a lényeget. Most akarunk felnőni, vagy mi. Elég kár, mert mostantól 2012 ezeket fogja jelenteni. Azok, amik pedig tényleg fontosak voltak, vagy rosszak, hogy éljek ezzel a kifejező közhellyel, feledésbe merülnek.
De ha mindent felsorolnék, ami történt, akkor is egy leegyszerűsített változatot kapnék vissza. Nem ám valódi eseményeket. Tehát a stilizált kép, mint egy film mappája, mappaképet választ, egy 120 perces filmből egyetlen pillanatot.

Egy öccs születése- a pillanat, amikor a tükörbe nézve megfogadom, hogy jó nővér leszek. A fekete pólóm van rajtam, amit annyira szeretek.  Komoly vagyok, bár persze – elképzelni sem tudom, mi lesz ezután.
Egy barát elvesztése- a pillanat, amikor sokadszorra értetlenül hallgatok el. Nem lenne értelme bármit is mondani, nem értené, miről beszélek. Ő rám se néz, tovább hadar, csak tudnám minek.
Egy tetőéri szoba Németországban – a pillanat, amikor az istállószagú házban utálom az aktuális szépfiút. Na, nem magam miatt, csak úgy megszokásból.  Színes babaházak Wittembergben, szerelmes leszek Berlinbe. Aztán a hideg ráz, ofő aggódó arca.
A parti-ház Harasztin – a pillanat, amikor a leányzó állítja, hogy tud egyenesen menni, de nem.  A kutyát Eötvösnek kereszteljük, mert az Eötvös utcában találtuk. Stella zöld szeme zavaros. Hideg van.
Nyaralás az Adrián- a szörnyű önzésem pillanata. Tele vagyok, könyvekkel elrontom a családi nyaralást.
Médiacsoport – az első hivatalos videónk, forgatás a Lánchídon. A Vár környékén, a füvön ülünk, lement a nap. Majd meghalunk a röhögéstől, Miki feje vöröslik.
Isten – a teljes kapituláció pillanata. Semmi nagy szó, semmi drámai hadonászás. Megtanít a legfontosabb dologra: befogni a számat. Az elképedt fejem, ahogy próbálom beletuszkolni a Mindenhatót és minden hatalmát apró agyamba. Egy érintés. Egy gyönyörű, új, friss nap. Szembesülés a saját félelmeimmel-meddig küzdök az álmomért?
Erdély- a hegyek miatt eszembe jut 2010. A buszon órákig huszonegyezünk, szeretem ezeket az embereket. Mikor hamarabb hazaérek, hangosan énekelek Istennek, hajnalban feljárok a hegyre. Sírásba fulladó vallási vita éjszaka, még idejében elmenekültem. Zsófi kétségbeesett tekintete, sosem volt annyira szükségünk egymásra.
Maxwell tanfolyam- a pillanat, amikor a többiek iskolában vannak. Percről percre feleszmélek, hogy ez mennyire zseniális, amit mond. A regisztrációs asztalnál ülök, négyezer forint hiányzik a könyveléshez. Felsóhajtok, megtalálom.
Debrecen – a hajam copfban, nem hiszem el, ami történik. Átmegyek a másik oldalra, fel egy lépcsőn és semmi nem érdekel. Nem bízom meg bennük többet.
Ifi táborok – Olyan izgatott vagyok, mintha húsz kávét ittam volna. Itthon-érzés. Várjuk Istent, és meg is jön. Timi és Zsófi focizik velünk. Fekszem, valaki megfricskázza a fülemet, fel se kell néznem, csak vigyorgok. Tartozni valahova, látni valamit, tudni, hogy mi a boldogság és sírni a tudattól.
Ausztria – Egy halál, gyerekarcok, biciklizés a naplementében. Ismeretlen emberek közt úgy tenni, mintha. De élvezem, és csak biciklizem tovább. Ha nem hallják, ordítva énekelek a határban.
Szóbeli nyelvvizsga – jellegtelen és egyáltalán nem félelmetes.
Life Transformation Group – A meglepetés pillanata. Nem tudjuk, mennyire lehetünk őszinték, végül úgy döntünk, teljesen. Egyikünk zihál. Elmeséli, hogy zaklatták, azóta retteg a BKVn. Megsimogatjuk a fejét és imádkozunk érte. Mi is elmondjuk a dolgokat, és hárman sokkal erősebbek leszünk.
Futás a Duna-parton- a győzelem pillanata. Bizonyítottam magamnak, képes vagyok rá. Fáradt-boldogság.
Motivációvesztés – a lelassulás, a szűk látókör és az elpazarolt idő pillanata. Hitetlenkedve nézek volt barátok után, elmosódnak a dolgok, eltűnik a kontroll. Tudomásul veszem. Folyatom a sorozatomat.
Szétszórtság – szinte gyászolok. Hetekig haragszom magamra, sírva fakadok, ha valaki a telefonomról kérdez. Nem bízom meg magamban, nem hiszek magamban, se a változásban. Pedig annyira szeretnék.
Egy lócsiszár virágvasárnapja – áldozunk a kultúrának. Itt a fél suli. Ebben a pillanatban nagyon sznobnak érzem magam. A Nemzetitől elsétálunk a Borárosig, majd vissza. Intellektuális társalgás, élvezem, de zavarba jövök.  Csendben arra gondolok, hogy a srác itt, mellettem vajon buzi e?
Szalagavató-after – a hazugság pillanata. Jó zene, alkohol, meglepően jól érzem magam. Átparkoljuk Attila kocsiját, Tomival hajnali séta. Érzelmi vihar, jelentéktelen dolgok miatt. Megértően bólogatok az osztály fizikusának, megállapítom, hogy tényleg semmi gyakorlati haszna a magyarfaktnak.  Persze az egészet elrontja a lelkiismeret.
Franzék – hatalmas szemekkel hallgatom az Isten-élményeiket, egyre erősebb bennem a vágy, hogy hasonlókat éljek át és találkozzam Vele. Imádkoznak értem, szívből megölelem őket. Leírok minden szót, mától kéken ragyognak. Ez vagyok én.
 
Szilveszter éjszkáján fogalmam sincs, miért eszembe jut egy narancssárga szoba, ahol valaki egyszer úgy nézett rám, hogy majd lenyelt. Lezuhantam a tekintete mélyére, meleg és puha volt, és áradt a zene.  De tudtam, hogy veszélyes.



                              (Semmi konklúzió, csak felsorolás)