Majd nézem

-Mindenkitől Weöres-kötetet kértél?
-Igen.
-És mit csinálsz, ha kapsz tíz Weöres kötetet?
-Felrakom mindet egy polcra és gyönyörködöm bennük.

Az angyal halála

A kanyargó folyosókon
Vonszolta magát,
Indie-zenét fütyörészett
Vigasztalás gyanánt.
Szárnya lengett ide-oda
Neonrózsaszín,
Homlokáról gyöngyözött
A kristálytiszta víz.
Lehorgasztott félelmei
A padlón zörögtek
Szempillája, füle, szája
Egyre ködösebb.
Elhalványul egyre jobban,
Nincs szükség már rá,
Összecsuklik a ruhája
Nem tudni azt, hogy mi várja
Tán a Mennyország.
S nem marad itt lent belőle
Se tetem, se sír,
Csupán némi aranypor, meg
Csomagolópapír.

Merle

Visszatekintve az ezután következő két hónapra, az tűnik fel leginkább, milyen lassan múlt az idő. Pedig igazán nem henyéltünk. Célba lőttünk, lovagoltunk, építkeztünk (segédmunkásként dolgoztunk mind a nagy Peyssou keze alá a fal magasításánál). Én ezenfelül még tornaórákat adtam Evelyne-nek, és helyesírásra, számtanra tanítottam.

Sok a dolgunk, mégsem sietünk. Annyi ráérő időnk van, amennyi tetszik. Lelassult az élet irama. A nap most is csak huszonnégy órából áll, de furcsa módon sokkal hosszabbnak tetszik. Az a sokféle gép, ami régen állítólag megkönnyítette az életünket - autó, telefon, traktor, forgácsoló, daráló, körfűrész -, meg is könnyítette, igaz. De fel is gyorsította a ritmusát. Túl sokat akartunk egyszerre elvégezni. A gépek folyton a sarkunkban voltak, folytonosan ösztökéltek.

Példának okáért azelőtt kilenc és fél perc alatt tettem volna meg az utat autón La Roque-ig. Ha valami okból nem akartam volna telefonon lebonyolítani az ügyet. Ennyi is csak azért kellett volna, mert az úton sok a kanyar. Most lovon ruccantunk át Colinnal, aki mindenáron el akart kísérni. Jó órába telt csak az odaút. La Roque-ba érve átadtuk az üzenetet. Eszünkbe sem juthatott azonnal visszafordulni, lovaink tizenöt kilométert trappoltak, pihenőre volt szükségük. Hogy rövidre fogjam: kora reggel indultunk útnak, és délre vetődtünk haza fáradtan, de elégedetten. 

Megfigyeltem, még a mozgásunk is lelassult. Alkalmazkodott életritmusunkhoz. Az ember nem úgy száll le egy lóról, ahogy az autóból szállt ki. Szó sem lehet róla, hogy csak úgy becsapja az ajtót, és hanyatt-homlok felrohanjon az emeletre, négyesével véve a lépcsőket, mert a telefon cseng. A külső kapunál leugrok Viola hátáról, onnan lépésben vezetem az istállóig, a bokszban leveszem róla a nyerget, lecsutakolom, megvárom, míg teljesen megszárad a szőre, akkor megitatom. Mindent egybevetve, jó félóra.

Lehet, hogy orvostudomány híján megrövidül az emberi élet tartama. De ha az idő lassabban telik, ha a napok, évek nem futnak el villámsebesen előlünk, egyszóval, ha van időnk élni, kérdés, mit vesztettünk.

                                                            (idézet Merle: Malevil-jéből)

Zörejvágó

Himbálódzó boldogságok
Között evezünk
Hatodszor is felborulva
Zeng az énekünk.

Megbukott már minden eszme
Meg hit, s akarat,
Kimerülve, szemlesütve
Várjuk a nyarat.

Megszegett sok fogadalom
Pusztít lelkeket
Mint lecsapott vekkeróra
A lelkiismeret.

Óceánkék távlatokba
Tekint a szemünk
De puszta tények halmazává
Vált az életünk.

Farzsebünkben kotorászva
Aprópénz után
Találjuk, mit nem is vártunk,
S csak bámulunk sután.

Meglepődve vesszük észre,
Hogy valamiért
Még mindig itt bent, a zsebünkben
Hordjuk
A Reményt.