A cím túl hosszú

2010.05.13

Alcím:Az informatikának ama misztikus rejtelmei illetve ideiglenes elmeállapotom leírása néhány szóban(a hosszú címek adására Umberto Eco: A rózsa neve című könyv olvasása miatt vagyok kényszeríttetve)


xD Enyhén durva állapotom miatt felelősséget nem vállalok. Rosenberg Dani, és a többi. Szóval nem sokat aludtam éjszaka. Köszönhetően először is a késői lefekvésnek, meg egy hangnak a fejemben, ami folyton azt ordbálja, hogy "Muhhahahaha...elrontottaaaad...Az egész napod egy nagy semmi volt, hazamentél, nem teljesítetted a kötelességeidet, bunkó voltál a barátaidhoz, és egyébként nem vagy más, csak egy nagy rakás sz*r" Valahogy nem nagyon csíptem. Sőt. Eléggé megdöbbentett, mivelhogy ennyire nem szoktam összeveszni magammal, tehát a hang valahonnan kívülről jöhetett, akkoris, ha én belül hallottam. Tehát a hatalmas kudarc érzésével nagy nehezen elaludtam, ÉS akkor megjöttek anyáék. Elmeséltem anyának az egész hang-dolgot( tévedés ne essék, nem vagyok paranoiás. vagy őrült...bár...talán kicsit őrült.) És megnyugtatott, amit mondott. Tényleg szinte éreztem, hogy Isten küldte. Kiásott az önbizalmam romjai alól. és kicsit levegőhöz jutottam. Aztán elaludtam, de a hang továbbra is suttogott, valahol a periférián, nem lehetett tőle megszabadulni. Az ima elég sokat segített. Valahogy olyan érzés volt, mintha valaki a vállamra tette volna akezét, és én megnyugodtam. Éjszaka járom körül álmodtam épp valami hülyeséget, amikor a képbe került valahogy az infótanárom, menekültem előle, ő meg azt mondta, hogy "háhá, nem írtad meg a házit?! EKKORA karóóóó" Felébredtem, és tudatosult bennem, hogy csak álmodtam, pedig az infótanárok amúgy átlagban és nappal is elég félélmetesek...Viszont arra is rájöttem, hohgy már csütörtök van, és tényleg nincs kész az infóházim. Tehát villámgyorsan( halál lassan) frissen és fiatalon kiugrottam az ágyból hajnali háromkor( kibotorkáltam az alvástól kómásan...asszem le is estem az első kísérletre), és egy 15 perces infóházit sikerült 3 óra alatt megírnom. Mindenki büszke lehet rám.

Sznúker

ittvagyok, mindjárt tíz, és hazajönnek anyuék, és ittalálnak, és gáz lesz, és beszélgetek a sznúkerről, és halvány gőzöm nincs mi az, de szégyenlem a tudatlanságomat, úgyhogy minden válaszom tipp, de elég érdekesek a reakciók. "Valami labda dereng..." " hát elég kevés sport létezik, amiben nincs labda...:D" a labda infomáció a wikipédiáról származik. Beteeeg...ki kéne találni ezt az embert, ha nem lenne.megyek.

500 Forint

Ez jó Ez jó volt. Tetszett. Határozottan. annak ellenére, hogy...mondjuk...hááát...igen. persze tisztában vagyok vele, hogy...de ez akkor is...olyan...mintha nem lett volna szó erről már vagy 100x és nem játszottuk volna végig ezt a partit is annyiszor. akkor vajon már megint miért? Úgyis tudja, hogy semmi értelme. Mindenki tudja. Ha meg nem, hát felvilágosítom én (újra). 
Azért az rendes volt tőlük. Tényleg. De akkor is. Aj ez olyan...nem is tudom.


Az az ötszázas szinte égette a tenyeremet. Borzalmas volt. Nagyon. Remegtem is, mint aki beszívott. Jobb lenne tudomást se venni az egészről. Csakhogy ezt a szerepet már unom. Istenem...mit csináljak?*




* A sztori: Otthagytam a korit Pesterzsébeten, és az utolsó pillanatban leugrottam a hévről, az osztály röhögve integetett, hogy hát ki más lenne, ha nem én.
Visszamentem a csarnokba, ott volt a kori, ami amúgy nemegy nagy szám darab, viszont ezüstös a széle-és ezért megmagyarázhatatlanul kötődöm hozzá.
Aztán néhány barátom, akikkel már egy ideje beszélőviszonyban sem vagyok, közölte, hogy megvár a következő megállónál, szálljak szépen az utolsó kocsiba. Én nagy zavaromban persze nem az utolsóba, hanem a középsőbe szálltam, tehát a timót utcánál szépen rohangáltam egyik kocsitól a másikig, de mire odaértem aaz ajtók záródtak, tehát eszeveszetten dörömbölök a héven, mintha bárki hallaná, bentről meg csak úgy nyomták a piros gombot, szóval végülis megmenekültem. Viszont a hévvezető bácsika bemondózott nekem és nyilvánosan megszégyenített, úgyhogy legközelebb figyelem, hogy hova szállok. A bemondózás amúgy egész humorosra sikerült, de azonosítható lennék, ha ismertetném.
Az ötszáz forint azt jelenti, hogy mikor jött az ellenőr, én még mindig nem tudtam hova legyek borzasztó zavaromban, hogy ezek a személyek most így hónapok után hogyhogy szóba állnak velem és úgy viselkednek, mintha mindig is együtt őriztük volna a libát .Szóval Egyiküktől kaptam kölcsön ötszáz forintot, ami kicsit visszarángatott a valóságba, és aztán elment végre a csúnyán néző kallerbácsi.