Elmondjuk,
mi volt a legfontosabb. Néhány dolog, ami eszünkbe jut most, ami később
fémjelezi az emlékezetünkben ezt az évet. Persze, nem vagyunk őszinték, miért
is mondanánk ki a lényeget. Most akarunk felnőni, vagy mi. Elég kár, mert
mostantól 2012 ezeket fogja jelenteni. Azok, amik pedig tényleg fontosak
voltak, vagy rosszak, hogy éljek ezzel a kifejező közhellyel, feledésbe
merülnek.
De ha mindent felsorolnék, ami történt, akkor is egy leegyszerűsített
változatot kapnék vissza. Nem ám valódi eseményeket. Tehát a stilizált kép,
mint egy film mappája, mappaképet választ, egy 120 perces filmből egyetlen
pillanatot.
Egy öccs születése- a pillanat, amikor a tükörbe nézve megfogadom, hogy jó
nővér leszek. A fekete pólóm van rajtam, amit annyira szeretek. Komoly vagyok, bár persze – elképzelni sem
tudom, mi lesz ezután.
Egy barát elvesztése- a pillanat, amikor sokadszorra értetlenül hallgatok el.
Nem lenne értelme bármit is mondani, nem értené, miről beszélek. Ő rám se néz,
tovább hadar, csak tudnám minek.
Egy tetőéri szoba Németországban – a pillanat, amikor az istállószagú házban
utálom az aktuális szépfiút. Na, nem magam miatt, csak úgy megszokásból. Színes babaházak Wittembergben, szerelmes
leszek Berlinbe. Aztán a hideg ráz, ofő aggódó arca.
A parti-ház Harasztin – a pillanat, amikor a leányzó állítja, hogy tud
egyenesen menni, de nem. A kutyát
Eötvösnek kereszteljük, mert az Eötvös utcában találtuk. Stella zöld szeme
zavaros. Hideg van.
Nyaralás az Adrián- a szörnyű önzésem pillanata. Tele vagyok, könyvekkel
elrontom a családi nyaralást.
Médiacsoport – az első hivatalos videónk, forgatás a Lánchídon. A Vár környékén,
a füvön ülünk, lement a nap. Majd meghalunk a röhögéstől, Miki feje vöröslik.
Isten – a teljes kapituláció pillanata. Semmi nagy szó, semmi drámai
hadonászás. Megtanít a legfontosabb dologra: befogni a számat. Az elképedt
fejem, ahogy próbálom beletuszkolni a Mindenhatót és minden hatalmát apró agyamba.
Egy érintés. Egy gyönyörű, új, friss nap. Szembesülés a saját félelmeimmel-meddig
küzdök az álmomért?
Erdély- a hegyek miatt eszembe jut 2010. A buszon órákig huszonegyezünk,
szeretem ezeket az embereket. Mikor hamarabb hazaérek, hangosan énekelek
Istennek, hajnalban feljárok a hegyre. Sírásba fulladó vallási vita éjszaka,
még idejében elmenekültem. Zsófi kétségbeesett tekintete, sosem volt annyira
szükségünk egymásra.
Maxwell tanfolyam- a pillanat, amikor a többiek iskolában vannak. Percről
percre feleszmélek, hogy ez mennyire zseniális, amit mond. A regisztrációs
asztalnál ülök, négyezer forint hiányzik a könyveléshez. Felsóhajtok,
megtalálom.
Debrecen – a hajam copfban, nem hiszem el, ami történik. Átmegyek a másik
oldalra, fel egy lépcsőn és semmi nem érdekel. Nem bízom meg bennük többet.
Ifi táborok – Olyan izgatott vagyok, mintha húsz kávét ittam volna. Itthon-érzés.
Várjuk Istent, és meg is jön. Timi és Zsófi focizik velünk. Fekszem, valaki megfricskázza
a fülemet, fel se kell néznem, csak vigyorgok. Tartozni valahova, látni valamit,
tudni, hogy mi a boldogság és sírni a tudattól.
Ausztria – Egy halál, gyerekarcok, biciklizés a naplementében. Ismeretlen
emberek közt úgy tenni, mintha. De élvezem, és csak biciklizem tovább. Ha nem
hallják, ordítva énekelek a határban.
Szóbeli nyelvvizsga – jellegtelen és egyáltalán nem félelmetes.
Life Transformation Group – A meglepetés pillanata. Nem tudjuk, mennyire
lehetünk őszinték, végül úgy döntünk, teljesen. Egyikünk zihál. Elmeséli, hogy
zaklatták, azóta retteg a BKVn. Megsimogatjuk a fejét és imádkozunk érte. Mi is
elmondjuk a dolgokat, és hárman sokkal erősebbek leszünk.
Futás a Duna-parton- a győzelem pillanata. Bizonyítottam magamnak, képes vagyok
rá. Fáradt-boldogság.
Motivációvesztés – a lelassulás, a szűk látókör és az elpazarolt idő pillanata.
Hitetlenkedve nézek volt barátok után, elmosódnak a dolgok, eltűnik a kontroll.
Tudomásul veszem. Folyatom a sorozatomat.
Szétszórtság – szinte gyászolok. Hetekig haragszom magamra, sírva fakadok, ha
valaki a telefonomról kérdez. Nem bízom meg magamban, nem hiszek magamban, se a
változásban. Pedig annyira szeretnék.
Egy lócsiszár virágvasárnapja – áldozunk a kultúrának. Itt a fél suli. Ebben a
pillanatban nagyon sznobnak érzem magam. A Nemzetitől elsétálunk a Borárosig,
majd vissza. Intellektuális társalgás, élvezem, de zavarba jövök. Csendben arra gondolok, hogy a srác itt, mellettem
vajon buzi e?
Szalagavató-after – a hazugság pillanata. Jó zene, alkohol, meglepően jól érzem
magam. Átparkoljuk Attila kocsiját, Tomival hajnali séta. Érzelmi vihar, jelentéktelen
dolgok miatt. Megértően bólogatok az osztály fizikusának, megállapítom, hogy
tényleg semmi gyakorlati haszna a magyarfaktnak. Persze az egészet elrontja a lelkiismeret.
Franzék – hatalmas szemekkel hallgatom az Isten-élményeiket, egyre erősebb
bennem a vágy, hogy hasonlókat éljek át és találkozzam Vele. Imádkoznak értem,
szívből megölelem őket. Leírok minden szót, mától kéken ragyognak. Ez vagyok
én.
Szilveszter éjszkáján fogalmam sincs, miért eszembe jut egy narancssárga szoba,
ahol valaki egyszer úgy nézett rám, hogy majd lenyelt. Lezuhantam a tekintete
mélyére, meleg és puha volt, és áradt a zene. De tudtam, hogy veszélyes.
(Semmi konklúzió, csak felsorolás)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése