Őt nézed. Akkor is, ha jobbra nézel, akkor is, ha balra. Ha becsukod a szemedet, akkor is. Minden láthatatlan érzékelőd felé mutat. Ha fókuszálsz a szék lábára, akkor is a kép sarkában mozgó fehér foltot figyeled. A fehér pólója szemüveg nélkül is feltűnő. Olyan feltűnő, mint az, hogy bele vagy esve. Miért nem belém vagy esve? Akkor nagyot röhögnék, hogy biztos félreértettél valamit, mert én nem szeretlek, és ráülnék a szívedre, az érzelmeidre. Tárgyilagosan figyelnék, míg zavarba nem jössz. Mentegetőzni kezdesz.
Élvezném.
Neked pedig rosszul esne. Mert nem érted a humoromat. Nagy szavakkal jönnél. Egy világ dőlt össze benned. Szívösszetörés. Isten.
És gondolom továbbra is nagyon kedvesen köszönnél. Nem mondanál semmit. Soha többet nem néznél rám. És soha többet nem nyitnál ajtót, hogy megtudjam, igazából ki is lakik odabent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése