Amikor a fiatal kulturális menedzser belépett szerény irodámba, még hideg voltam és érdektelen. Annyira, hogy szinte alteregója lehettem volna a szürke tűzfalnak, melyre irodám ablaka nézett.
A nő tipikus kreatív: friss és egyetemszagú. És milyen lelkesen magyaráz. Hihetetlen, mekkora energiakészletei vannak.
- Jó napot, az új projekttel kapcsolatban szeretnék érdeklődni, és megkérném, hogy írja alá a szükséges... - miközben folytatta monológját, megpillantottam. Egy részlet, mely különleges hangsúlyt adott a beszélő amúgy unalmas személyének. A nyakára volt csavarva egy gyönyörű, különleges textil. Művészi redőkben hullámzott alá mellkasára, és a rojtok minden fejmozdulatnál játékosan arrébb kúsztak. Hirtelen feleszméltem.
Szememet felemeltem az arcára és bólogatni kezdtem, mint aki érti. Hosszan magyarázott.Nem tűnök elég meggyőzhetőnek? Végeláthatatlan érvei miatt lankadt a figyelmem. Kínosan koncentráltam szavaira. Megfigyeltem szemöldökének művészi ívét. Kibámultam az ablakon a tűzfalra, hátha egy ilyen ingerszegény látvány lehűt. Mindhiába. Sálja megbabonázott.
Puha volt és vastag, keleties mintái mezőket idéztek. Égszínkék merengett a rikító narancssárga és a gyengéd rózsaszín között, titokzatos bíborlila és ezüstcsíkok váltogatták egymást. Derűs napsárga foltok emelték ki az éjkéket, szüntelen vibrálással szemem előtt. Tekintetem mohón kívánta a gyönyörű színkavalkádot, ujjaim a rojtokba akartak merülni, újra és újra felszántva a színes szálakat.
Éreztem, hogy kell nekem ez a sál, annyira, hogy belehalok, ha nem lehet az enyém.
Hideg döntést hoztam e forró érzések közepette. Ellopom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése