Merle

Visszatekintve az ezután következő két hónapra, az tűnik fel leginkább, milyen lassan múlt az idő. Pedig igazán nem henyéltünk. Célba lőttünk, lovagoltunk, építkeztünk (segédmunkásként dolgoztunk mind a nagy Peyssou keze alá a fal magasításánál). Én ezenfelül még tornaórákat adtam Evelyne-nek, és helyesírásra, számtanra tanítottam.

Sok a dolgunk, mégsem sietünk. Annyi ráérő időnk van, amennyi tetszik. Lelassult az élet irama. A nap most is csak huszonnégy órából áll, de furcsa módon sokkal hosszabbnak tetszik. Az a sokféle gép, ami régen állítólag megkönnyítette az életünket - autó, telefon, traktor, forgácsoló, daráló, körfűrész -, meg is könnyítette, igaz. De fel is gyorsította a ritmusát. Túl sokat akartunk egyszerre elvégezni. A gépek folyton a sarkunkban voltak, folytonosan ösztökéltek.

Példának okáért azelőtt kilenc és fél perc alatt tettem volna meg az utat autón La Roque-ig. Ha valami okból nem akartam volna telefonon lebonyolítani az ügyet. Ennyi is csak azért kellett volna, mert az úton sok a kanyar. Most lovon ruccantunk át Colinnal, aki mindenáron el akart kísérni. Jó órába telt csak az odaút. La Roque-ba érve átadtuk az üzenetet. Eszünkbe sem juthatott azonnal visszafordulni, lovaink tizenöt kilométert trappoltak, pihenőre volt szükségük. Hogy rövidre fogjam: kora reggel indultunk útnak, és délre vetődtünk haza fáradtan, de elégedetten. 

Megfigyeltem, még a mozgásunk is lelassult. Alkalmazkodott életritmusunkhoz. Az ember nem úgy száll le egy lóról, ahogy az autóból szállt ki. Szó sem lehet róla, hogy csak úgy becsapja az ajtót, és hanyatt-homlok felrohanjon az emeletre, négyesével véve a lépcsőket, mert a telefon cseng. A külső kapunál leugrok Viola hátáról, onnan lépésben vezetem az istállóig, a bokszban leveszem róla a nyerget, lecsutakolom, megvárom, míg teljesen megszárad a szőre, akkor megitatom. Mindent egybevetve, jó félóra.

Lehet, hogy orvostudomány híján megrövidül az emberi élet tartama. De ha az idő lassabban telik, ha a napok, évek nem futnak el villámsebesen előlünk, egyszóval, ha van időnk élni, kérdés, mit vesztettünk.

                                                            (idézet Merle: Malevil-jéből)