Szerelmi bánat

Írtam a kedvenc kortárs írómnak egy levelet.
 Minden van benne-seggnyalás, udvariaskodás, haverkodás és mentegetőzés. Olyan szépen megírtam, büszke voltam rá.
 Amikor rákattintottam a Küldés-re, az a típusú elégedettség töltött el, mint a régieket, akik még látták elröppenni a madarat a lábára csatolt üzenettel. Néztem a levél után, és másodpercenként változtattam az álláspontomat: idióta  őrült vagyok, most mit fog rólam gondolni, te jó ég.Vagy: zseni vagyok, és bátor, ezt jól megcsináltam.
Naponta néztem a válaszokat. Első nap: semmi. Második nap: semmi: harmadik nap: semmi. Tizedik nap: semmi, semmi, semmi! Úgy érzem magam, mintha kikosarazott szerelmes lennék.

Feltételezésem szerint három dolog következhetett volna be:

1. Ír egy udvarias, rideg választ, amelyben megkér, hogy a jövőben szíveskedjek tartózkodni a zaklatásától.

2. Ír egy lekezelő, énvagyokazistenkirály-éstekivagy- stílusú választ, amelyben metsző éle van a mondatoknak.

3. Ír egy választ, amelyből kiderül, hogy nem is tart annyira ütődöttnek, és bár tartózkodó, de határozottan jófej.

Szóval, hogy legalább ír valamit. De ez a csend, ez a lehető legvilágosabb reakció. Ennyire kegyetlen kikosarazást én még nem láttam.