2012. szeptember 27., csütörtök

magánszféra=magánzárka?

Itt vagyok, a felnőttet alakítva. A színjáték tökéletes - udvarias vagyok, önálló és kávézom is.
Igen, főzöm a kávékat és közben honvágyam van, mint egy ötévesnek.
A szoba kicsit sivár, de megfelelő; az emberek kedvesen mosolyognak, csak közben egy furcsa, idegen nyelven beszélnek. Németül.
A kávét egyébként –  lelkiállapotom kifejezése érdekében - söröskorsóból iszom. A provokáció szándékos és nyilvánvaló.
Időnként mégis bűntudatosan körbenézek az üres szobában, mintha a lelkiismeretem felháborodott tiltakozására várnék. Azt hiszem, abban a szent pillanatban elejteném a kávét, söröskorsót, műanyagkést. Az üveg halk csendülése ide-oda pattanna az üres falakról, a kávé fényes foltokban terülne el a földön, aztán lassan beinná a szőnyeg. Én pedig itt állnék középen. Titokban rendkívül hálásan, hogy valaki az otthoniak hangján, magyarul részesít erkölcsi prédikációban.  De semmi ilyesmi nem történik. Az éjszakában elveszik az ember, a ház, a kontinens. Fentről biztos sok apró pontnak látszunk, olyan közel, hogy megérinthetjük egymást. A kilométerek elhanyagolhatók.
A padlószőnyeg szaga megnyugtató, felhallatszik a lenti társaság nevetése.
Nagyot kortyolok a kávéból.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése