Amikor ültem a héven, és bámultam a romantikus-pink naplementét, időnként belehasított az utolsó előtti lábujjamba a felismerés, (hogy ha egész nap magassarkúban akarunk tipegni, az fáj), nekidönöttem a fejemet a kényelmetlen falnak, és megállapítottam, hogy a lánynak velem szemben pont olyan a szemüvege, mint a volt padtársamnak, haza akartam jutni, és az életem árán is ragtapaszt szerezni, szóval, ahogy ott ültem a kis önző világom kellős közepén, egyszercsak észerevettem, hogy...boldog vagyok.
Csak úgy jött, de a zokogás is(szemben a szemüveges lány először biztos nem nézte ki belőlem, hogy nyilvánosan zokogni fogok, és láthatóan nem tudott ezzel mit kezdeni), és rájöttem: Isten miatt van. Boldog vagyok. Miért? CSAK.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése